2012. július 31., kedd

Citromos-áfonyás-joghurtos sütemény

Nemrég futottam bele a neten ebbe a receptbe. Épp áfonyás finomságok után kutattam és a nagy melegben már a citromosság gondolata is üdítő volt. A legutóbbi szülinapi desszert asztalon is egy citromos torta volt pont a nyári frissítő íz miatt.

Pár változtatást eszközöltem a receptben, illetve az elkészült mű után további gondolataim is támadtak, amiket a következő sütésnél feltétlen kipróbálok. Jó ez a kísérletezés, főleg a családnak :) Ha valami nem sikerül, vagy nem úgy, ők akkor is megehetik.
Úgy néz ki általában a kísérletezés, hogy első körben kipróbálok egy receptet, majd már miközben készül, jár az agyam, hogy mit, hogyan lehetne változtatni. Második körben már a kigondoltak szerint készül a mű, de van, hogy egy-egy gondolat nem jön be és nem sikerül a végeredmény. Általában harmadszorra szokott, tanulva a hibákból, illetve újra és újra átgondolva azt. Ezért sincs 2-3naponta új recept, mert kell az idő és szeretek egyszerre egy receptre koncentrálni.

Ismét az eredeti receptet írom, mellé a saját kiegészítéseimmel.

Hozzávalók
a tésztához:
Másfél csésze liszt
2 teáskanál sütőpor
mokkáskanál só
1 doboz joghurt (én Bakony joghurttal csináltam)
1 csésze cukor (na itt bőven elég kb 3/4 csésze)
3 tojás (én 4et tettem bele végül, hogy jobban összefogja és mivel házi tojás, így szép sárga is lett a tészta)
kb 2 citrom reszelt héja (érdemes a reszelőre folpack-ot tenni és úgy reszelni, mert utána könnyen levehető, és nem vész kárba semmi+ könnyebb a mosogatás is)
1 mokkás kanál vanília kivonat (nem aroma!)
1/2 csésze növényi olaj (na én itt persze hogy vajat használtam, de ha pl tejmentesre kell, akkor növényi, nincs mese)
másfél csésze áfonya




Citrom sziruphoz
(áztatásra; szerintem ez a mozzanat teljesen kihagyható. a tésztába kerülő cukor mennyiségével lehet variálni az édességen, ki mennyire szereti. vagy teljesen kihagyható a tésztából és áztatható pl agave sziruppal)
1/3 csésze frissen facsart citromlé
ugyan ennyi cukor

Citromos cukormáz
(szintén opcionális, de szerintem jó ha van egy kevés rajta)
1 csésze porcukor
kb 3 evőkanál friss citromlé

Előmelegítjük a sütüt kb 170 fokra (légkeverésnél 150 fok).
A tészta száraz hozzávalóit egy nagy tálban összekeverem, majd bele a többi alkotó elem. Az egészet jól kiverem, végül beleöntöm az előzőleg lisztbe forgatott áfonyákat. Ekkor már óvatosan kell keverni, hogy lehetőleg ne törjön össze a gyümölcs.
Kivajazott, lisztezett (darázott) gyümölcskenyér formába töltjük és mehet a sütőbe! Kb 50-55 percig sütjük.



Ha kisült kivesszük és rácsra borítjuk, hogy hűljön. Amíg pihen, elkészítjük a szirupot (ha szükséges).
A cukrot és a citromlevet egy teflon serpenyőben melegítjük folyamatos kevergetés mellett, amíg a cukor fel nem olvas, illetve amíg kb közebes lángon el nem kezd gyöngyözni. Ezután már pár percig sűrítjük. Ha kész, félre tesszük. A tésztát villával, vagy fogpiszkálóval megszurkáljuk (felül és oldalt). Egy mélyebb tányérra tesszük óvatosan és a sziruppal alaposan megöntözzük.


Végül elkészítjük a porcukorból és a citromléből a mázat (egyszerűen összekeverjük). A tésztát a tálaló tálra tesszük és rákanalazzuk a mázat. Szépen lefolyik rajta, de ez így jó. Nem feltétlen kell egyszerre rácsurgatni mindet. Ha nem rögtön tálaljuk, akkor 1-2 evőkanállal elég és tálalás előtt kanalazzuk a maradékot majd.
Jó étvágyat! :)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése